Villanások
Amikor esténként az éj sötétjébe pillantva a magunk mögött hagyott napon töprengünk, felvillannak és elenyésznek a gondolatok, emberek, világok és eszmék...
2008. április 6., vasárnap
Félelem...
Sötét gondolatok rágnak mostanában, egyszerre kínoz egy sötét sejtelem és tehetetlen düh...
Félek a világunktól, félek hogy amit látok belőle az hova fog vezetni, vagy már ahol vagyunk. Egyáltalán nem látom a szép új világot, a jövőt, nem látom az esélyt hogy egyszer valaha az ember felülemelkedhetne önnön hibáin, sokkal inkább tartunk egy szürreális 1985 felé.
Nem tudom hol szeretnék élni, de egyre több helyről tudom hogy ott nem. Nem szeretnék olyan helyen élni, ahol az emberek már régen elfelejtették hogy a pénz csupán eszköz, olyan helyen ahol az a cél mozgat minden elvileg szolgáltatói céget, hogy légy a rabjuk, így vagy úgy de magukhoz láncolnak hogy mégtöbb pénzt költs el náluk, ha lehet légy az adós rabszolgájuk. Hogy az emberi kutatások fő csapásiránya nem az ismeretlen, hanem hogy belterjes módon hogyan növelhető a fent említett függőség. Sőt, ahol nincs feltétlen szükség a kutatásokra ott csak annyit fejlesztenek hogy más csomagolásban ismét eléd tehessék ugyanazt, amit majd boldogan megveszel. Hogy pár országtól eltekintve (ahol már ez elég jól működik, vagy csak kevésbé hajtanak erre) mindenütt az a cél hogy az emberek költsenek, hogy ragyogó vásárlói piacot alakítsanak ki, távolról sem az hogy egyenlőség legyen, sokkal inkább egy birkafarm minden ország. Azt hogy mindenezek ellen tehetnénk, persze senkinek sem jut eszébe említeni, sőt mivel sosem beszélünk róla nekünk sem sűrűn fordul meg a fejünkben hogy "lehetne másképpen is". Mondjuk tuti, amint komolyan nekifognánk ezt megvalósítani, rögtön itt teremne pár erős világ "felszabadító" serege, hogy segítsen nekünk kiépíteni a káros állapotok helyett a "demokráciát". Pedig egyre inkább látom hogy változni kell. Változni kell, mert a fiaink már úgy nőnek fel, hogy számukra ez lesz a valóság és generációról generációra egyre kevesebb ember fog eljutni oda gondolatban hogy itt valami nem jó.
Merre változzunk? Mi lehet az amitől mindez semmissé válik, amitől felhagynak a kizsákmányolással és a robotoltatással? Szerintem a probléma gyökerét kell kitépni, ami bár elsőre rémisztő képtelenségnek hangzik, mégis ez a legkézenfekvőbb. Meg kell szüntetni az okot amiért csinálják, meg kell szüntetni a hasznukat, a pénzt! Úgy tanították egykoron, hogy ezt az eszközt azért találta fel az ember hogy megkönnyítse a kereskedelmet. Mostanra ez az eszköz tesz számos pozíciót vonzóvá, ahol rólunk döntenek sosem rólunk beszélnek, csak valamilyen formában a pénzről, arról hogy mennyit nyernek vagy buknak rajta. Számos pozíció attól vonzó, hogy temérdek pénzt lehet vele keresni, egymást tapossák hogy bejussanak. Ha pedig ott vannak, igyekeznek mégtöbbet kihozni belőle maguknak, a társaiknak. Ez pedig egy öngerjesztő folyamat, egy olyan aminek gátat kell szabnunk. A baj csak az hogy bár a dolog égető, még nem értünk meg rá. Ha belefognánk és megszüntetnénk a pénzt, jönnének először azok akiknek most sok van, majd szép beszéddel és propagandával maguk mellé állítanák azokat akik beletörődnek, akik ebben élnek, rémisztgetnék őket hogy mi lesz ha nem lesz pénz. Nem tudom kik lennének többen a végére. De érdekel.
Azoknak akik szerint ez egy nonszensz ötlet, javaslom mondjanak olyat amiben a kizsákmányolókat arra tudjuk ösztönözni hogy ezt mégse tegyék. Akik úgy érzik hogy esetleg nem ilyen rossz a helyzet, kérem nézzék meg a mai politikai helyzetet (remek példa de nem célja írásomnak), nézzék meg hogy a legtöbb minket érintő felelős döntés a pénzről szól, nem rólunk. Akik pedig úgy érzik ötletem nem életképes, azoknak felhívnám a figyelmét, hogy a pénz egykoron segédeszköz volt a kereskedelemben amihez viszont nem pénz, hanem áru kell. Mivel a távolságok lényegesen lerövidültek, így a pénz már régen elvesztette azt a fajta szerepét (szükségtelen), végül valamivel több szervezéssel (mint amennyivel a világ pénzügyeit intézzük jelenleg) megoldható lenne az árukereskedelem kiépítése, lebonyolítása.
Nem tudom ki hogy gondolkodik e kérdésben, de azt tudom h én nem akarok egy olyan világot ami felé haladunk. Keresem a lehetőséget, az ötletet, mindent ami ebben segíthet. Azt hiszem az ember azért az aki, mert képes sorsfordító dolgokat megtenni, bár éppen ezeket nyomják el bennünk... Azért hiszem és remélem hogy nem vagyok egyedül...
2006. szeptember 27., szerda
édes kínok között
Az utóbbi két bejegyzés tényleg mindenkihez szólt mindenkit érintő dolgokról, de most megint a naplós fonalat ragadom kezembe... :)
Mindent elsöprő vágyak egy abszolut irreális, nem létezhető kapcsolatban... Miért nem az jut nekem amit megérdemelnék? Miért akkor és ott hoz össze a sors vkivel, amikor és ahol esélyünk se lehet a másikra, miközben éppen csak belekóstolhattunk a jóba...
Azért nem adjuk fel, ketten a világ és a minden ellen... talán nyerünk még 1-2 napot, órát, percet v pillanatot... de annyit tudok h mindet kihasználjuk egészen és mindnek örülni fogunk fájdalmunkban...
2006. szeptember 18., hétfő
asszem ezzel a véleményemmel egyedül leszek...
Elkúrták... hja...
Igazából ahogy nézem majd mindenkinek szelektív a hallása, csak a sarukat hallja, v egyszerűen elfeledkezik arról h nem nekünk beszélt ezen a felvételen...
Bárki aki ebben az országban él, tegye a szívére a kezét és mondja azt h meglepetésként érte az amit hallott, h elképzelése sem volt róla h itt ez megy... nekik gratulálok, azt jelzi h ritka naívak...
Aztán ismét töprengjünk el vmin... volt-e valaha olyan h nem azt hallottuk amit nekünk akartak mondani, hanem azt ami télleg van/volt... bizony, ebből sincsen sok...
Kicsit olyan ez mint amikor a buszon érezzük h vki nekünk jön és utána könnyebbnek tűnik a zsebünk... mintha vmi hiányozna, de nem merjük megnézni, lelkünk mélyén érezzük h valszeg nincs ott a pénztárca, de még nem nézzük meg... Tellik az idő és igazából már tudjuk h megloptak, de mégsem nézzük meg, amíg egyszer csak fizetni nem kell vhol... Akkor viszont sokként tudatosul bennünk h bizony tudtuk előre és haragszunk, átverve érezzük magunkat, saját magunk által...
Mondjon bárki bármit, hülyézzenek le érte, de engem meggyőzött... nem nekem magyarázta h hogyan gondolja tovább hanem nekik, ugyanis a beszéd lényege sokkal messzebb ér mint az h "elkúrtuk" a beszéd lényege nem az volt h mit tettünk, hanem az h mit fogunk/akarunk tenni... Mondhatnánk h hazudott, h nem is ezt akarja de nem elfelejtendő h nem hozzánk beszélt, minket nem akarhatott meggyőzni, mert nem nekünk készült a felvétel...
Az a legnagyobb bajom h mindenki sértve érzi magát mert belemondták a szemébe amit eddig is tudott... és senki sem azzal foglalkozik hogyan megy mindez tovább... mindenki arra gondol h nekik bizony menniük kell... és mégis kit állítanánk a helyükbe? Olyanokat akik még önkritikát sem tudnak gyakorolni? Olyanokat akik arra lesnek h mikor kerülhetnek a húsosfazék köré? Én azt is hallottam abban a beszédben h változtatni kell és látom h meg is tették, h elkezdték megtenni... sőt, az igazat megvallva erről szólt inkább az a beszéd...
Az egyik legtöbbet használt indok a leváltására az h "máshol egy ilyenért..." ugyanmár emberek... valóban MÁSHOL... ott vannak emberek, akik képesek átvenni a szerepet, ott a másikokat érdekli h mi lesz az országgal, ott gondolkozik a közvélemény, nem csak ilyenkor, hanem akkor is amikor bemegy abba fülkébe szavazni és ha azt látja h nincsen kire szavazni, akkor nem szavaz... :o Hoppá! Sajnos a mi magyar demokráciánk, bizony olyan mint a citromunk... Egyszerűen képtelenek vagyunk dönteni, mindenki úgy érzi h a nagy demokráciában mindenhez joga van, megkaptuk a jogokat, de nincsen hozzá felelősségérzetünk, nézzétek meg a gazdasági élet szereplőit pl. amikor lecsökkent az áfa az árak úgymaradtak... miért? Mert magyar módra a kereskedő megtartotta magának, aztán most h visszaemelték furcsa mód azt már megérezzük... Ez csak egy példa volt, de millió és egy példát lehetne felhozni arra h egyszerűen éretlenek vagyunk a demokráciához, a piacgazdasághoz, ez nem a mi hibánk, de illő lenne felismerni és tenni ellene... Azonban amíg nem így gondolkozunk, felesleges lenne másokhoz hasonlítani magunkat, felesleges lenne sértettségünkben lemondatni az első embert aki elmondta bizony szar van a palacsintában, azt aki eddig tartotta magát ahhoz amit akkor ott MÁSOKNAK mondott... mert még1x nem nekünk mondta, mi azt kaptuk akkor amit el tudtunk fogadni, azt kaptuk ami ahhoz kellett h megválasszuk őket... erről szól a politika, itt és most magyarországban... velünk van a baj... Én úgy hiszem, h ha mi szavazók, átlagpolgárok ésszel, felelősséggel tudnánk választani, akkor nem lenne szükség az olyan maszlagokra mint amit a választásokkor kaptunk... Ha így lenne, valószínüleg nekünk is szóltak volna a szavai...
Még egy dolog amit ma már többször hallottam másoktól... h miért mi szenvedjünk az ő hibájukért... ez egyrészt igaz, másrészt egyáltalán nem... sajnos nem istenek irányítják az országot, olyan emberek mint bárki más... Az h itt tartunk egyáltalán nem csak Ő hibájuk, hiszen mi birkák arra szavazunk aki többet ajánl... Mi éppen úgy a gondolkodás nélküli önzést képviseljük... Nekünk elég az ha felemelik a minimálbért, ha csökkentik az adókat, ha minden olcsóbb, és egyre több marad a zsebünkben... Ez teljesen érthető is, hiszen így tudunk élni, de kéne azért gondolkodni is! Ők adnak mindent h ők is kaphassanak, mert ez a magyar módi, a bevált módszer... de leginkább azért mert mi átlagemberek elképzelhetetlennek érezzük h az is lehet jó, sőt hasznos ha növekednek a terheink...
Maximálisan egyet értettem a beszédben azzal h itt mindenki a saját javára hazudozik, így csináljuk, nem csak ők, de mi is... Senki sem mert ezidáig változtatni, senki sem mert olyan döntést meghozni ami esetleg nem tetszik vkinek... Anno egyszer vkik megpróbálták, azóta is majd' mindenki átkozza Bokrosékat... Pedig ők próbálták elmondani már akkor is h azt tették amit akkor kellett... de akkor is süket fülekre találtak mint ahogy ennyi év után most is... Gyurcsányék bizony arcátlan módon, meg sem próbálkoztak vele h elmagyarázzák... megértem mert senki sem értette volna meg, úgy intézték h akkora tudjuk meg amire már nem lehet tenni semmit, de ez inkább értünk van mint ellenünk, lehet lázongani h milyen szemetek voltak, de pont ez a helyzet bizonyítja h mennyire hibásak vagyunk magunk is, h ilyen szemfényvesztésre volt szükség ahhoz h elkezdjék a rendbetételt, mert ugye az mindenkinek látszik h elkezdték... Hiszen hónapok óta arról van szó h mi mennyivel és miért lesz drágább ésh mennyi embert elküldhetnek... Ha ezt a botrányt megússzák, azt hiszem sok minden meg fog változni...
Ma reggel még arra gondoltam h felelőtlen, magyar- és magyarországellenes volt az aki"közkincsé" tette ezt a felvételt arra gondoltam, h nem lenne szabad ilyen vihart kavarni, amikor van mit bepótolnunk, amikor másra kell koncentrálni, de belátom h mégsem volt ez olyan rossz ötlet, ideje volt felébrednünk...
2006. augusztus 24., csütörtök
Milyen világot építünk?
A minap éppen az egyik gyorsétteremben ettem a szokásos szendvicsemet, amikor 2 asztallal odébb láttam egy hölgyeményt, aki hatalmas hittel, de kevés tehetséggel igyekezett győzködni vkit... a beszélgetőtársa pedig olykor némán hallgatott olykor nagy beleérzéssel bólogatott... kicsit jobban szemügyre véve őket vettem észre h az asztalukon az elfogyasztott étel maradéka helyett papírok vannak... ebből már értettem mi folyik odaát...
Biztosan Nektek, kedves olvasóknak is vannak ismerőseik akik hirtelen előkerülve a semmiből, klassz befektetésekről, biztosításokról beszélnek nektek... találkozni akarnak veletek, látszólag v ténylegesen (de mindenképpen mellékesen) rátok is kiváncsiak... Esetleg éppen Te vagy az aki ezzel foglalkozik... engem ez elborzaszt...
Na félreértés ne essék, nem vonom kétségbe h esetleg valóban bomba lehetőség... csak a mód...
Sajnos az ehhez eléggé okos, és a pénzt igen szerető emberek már régen felismerték h akkor lehet egy terméket eladni, ha az aki megismerteti velünk maga is hisz benne... az emberek ösztönösen megérzik ha vmi sántít, nagyon kevés az olyan ügynök aki át tudja verni az embereket... Ti nem találjátok morbidnak h miként játszanak az emberek emberekkel? Kicsit olyan ez mint a vallás, hiszen azt vallod amiben hiszel, ha sokan hisznek ugyanabban akkor a közéjük kerülő ösztönösen elkezdi átvenni a többség gondolkodását mígnem Ő is a tömeg része lesz és másokat is erre buzdít... Rémes h mennyire manipulálhatóak vagyunk, kérlek figyeljetek magatokra, másokra... persze vhol már ez is h leírom egyfajta "játszás" az olvasókkal, de én nem arra buzdítalak h higgy nekem, inkább arra h higgy magadban... Kritikus szemmel nézd a világot és ne hagyd magad félrevezetni... Ha most itt rávágod h baromság amit írok, talán az a legjobb... ;) Akkor biztos h nem fogsz másokat berántani ebbe az egészbe, nem lesz az a kettősség h miközben a könyökünkön jön ki a sok reklám, unjuk és utáljuk a sok szart amit el akarnak hitetni velünk, mégis önmagunk váljunk vminek a reklámjává... A rémes és ami elborzaszt mindebben h az egész folyamat szinte észrevétlen... mert arra épül h megtanítanak hinni vmiben, hatnak rád, majd mivel rendes vagy segíteni akarsz így továbbadod, igyexel megosztani másokkal... Mindez kifordítja a belső jóságot, a segíteni akarást... Talán elég annyi, h ne akarjuk mindenáron meggyőzni a másikat, ne akarjuk bebizonyítani h nekünk van igazunk, ne tegyünk úgy mint most én... rémes h lehetetlen meghúzni a határt, de talán ti is érzitek h ez rosszfelé halad...
Orwell 1984 c. regényében is éppen ez volt az egyik legelborzasztóbb, h mindenki a maga szintjén unta a "banánt", szenvedett, de éppen az őt körülvevő világ volt az, ami mégis annak további építésére sarkallta az összes szereplőt, végül a főhőst is...
Figyeljünk magunkra...
Egy tanulságos augusztus 20-a...
Hirtelen megint megszállt az ihlet, rádöbbentem h ezidáig nem igazán arra használtam a blogot amire eredetileg terveztem... :) Talán csak az az ok, h vannak a világban történések, talán csak az h ismét megvagyok... :D
Nem igazán vidám téma, bár csak annyira kegyetlen mint maga a természet. Ha pedig bármely más helyzetben (értsd: nem emberekkel szemben) történnek dolgok és azokat elfogadjuk, úgy legyünk annyira fair-ek h leszállunk kicsit az emberi egóról és tudomásul vesszük h igen, ilyenek történhetnek... akár velünk emberekkel is...
Ilyenkor persze előjön az emberből a kutató, okokat keresünk (magyar móda pedig felelősöket)... Mielőtt bárki arra gondolna h mit írok erről, talán csak olvastam elárulom én is kint voltam... kis híjján rám is esett egy fél fa...
Ott voltam, együtt futottam az emberekkel, együtt éltük át a rettenet határát súroló pillanatot amikor tudatosul bennünk h kicsik vagyunk... leginkább ez rémíti meg az embert, a tudat h hiába a több ezer évnyi civilizáció, hiába az intellektus mégis vannak helyzetek amikor kiderül elbíztuk magunkat, elkényelmesedtünk, önhitté váltunk. Ilyenkor látszik igazán h semmivel sem vagyunk/lehetünk különbek a bolygó más élőlényeitől... Hogy ki a felelős a kialakult tragédiákért? Mi mindannyian... és senki... Az ember alapvető tulajdonsága h amiről úgy hiszi ismeri, azt rögvest tőle alantabbnak gondolja, annyira bízik saját ítéletében h ebben bizony bőven benne vannak az ilyen hibák. Elvégre mindenki látta h vihar lesz, a szervezők éppúgy mint a nézők... bárki bármikor külön bejelentés/félelemkeltés nélkül elmehetett volna, bárki... És senki sem hitte h ilyen vihar kerekedhet belőle, senki sem hitte h esernyővel és intellektussal felvértezett modern, civilizált embernek árthat a természet... hiba volt, mindannyiunk hibája... azoké éppúgy akik otthon maradtak és nem marasztaltak, mint azoké akik kijöttek velünk... Ugyanezt a hibát élik újra akik földrengések között élnek és akik vulkánok alatt laknak... Újra és újra hiszünk abban a csökönyös és hibás gondolatban h az ember bármi felett áll...
Remélem eljön majd a pillanat, amikor a világ megismerni vágyókkal lesz tele, amikor tisztelünk mindent ami nem mi vagyunk, mert ahogyan mi magunk, úgy a világ is képes megújulni, időről időre meglepni minket, olykor ilyen veszélyes módon... h eszünk és szívünk nem azért adatott nekünk, mert uralkodnunk lenéznünk kell másokat, hanem h megértsük és békében, tiszteletben éljünk a minket körülvevő világgal... legyen az akár a természet, akár a szomszédunk, akár csak a saját lelkünk...
2006. június 22., csütörtök
Mintha mentegetőznék... régen írtam már ide... :D Valahol ezt is teszem, magamnak... na nem amiatt h ide nem írtam, hanem h semmi olyasmi nem történt amit érdemesnek tartottam ezidáig h blogra vessek. Mostanság éppen a belső énem egy darabkájának leépítése folyik, azé akit megláncol egy régi szerelem és egy nagy sérelem... sajnos a kettő összetartozik, egy ilyen helyzetben nem lehet csak a szépre emlékezni, mert óhatatlanul belémhasítanak az utána történtek... Az elmúlt majd' 1 év azzal telt, h megpróbáltam kiégetni magamból mindkettőt, ám sajnos sokkal inkább hozzám tartoznak semmint ez megtehető lenne anélkül h egy érzelementes zombi ne legyek a végére. Sokáig tartott mire megleltem mit kell tennem h múltam szoros láncait egyszer levehessem. A véletlen v a Sors, pedig végre megteremtette ehhez a helyzetet. :) Hiszen Vele, mindennek az okával ismét beszélünk, találkozunk. Mondhatnám h mindez mennyire veszélyes, de nem így érzem. Figyelve Őt, a jelzéseit, Ő valamiért képtelen elengedni és várta ezt a lehetőséget... ám bizonyos dolgokban mit sem változott... nem baj, ez nekem csak jó... Egy mondás szerint a dohányos nem akkor szokik le, amikor hátbaszúrja dohányzó énjét, hanem amikor egy nap rádöbben h minderre nincsen szüksége, nem harcol ellene, hanem elmegy mellette... :) Most h ismét találkozunk, és ugyanazoknak a dolgoknak a szikráját látom fel-fel villanni amik annyira fájóak voltak egykor, felismerhetővé válik a "miért nem?!" Neki a lényem viszonylagos közelsége kell, nekem pedig a felismerés h nincs rá szükségem, h elsétálhatok mellette. Talán önzőnek tűnik mindez, de ha egy élőlényben nincs meg ez az önzés, a túlélőösztön, akkor nem lesz nagy jövője... és valahol visszaadom neki mindazt amit kaptam, a jót és a rosszat... Ugyanis tudom h vágyik a rajongásomra, vágyik a törődésemre, de cserébe sem most, sem máskor nem akar semmit adni... ám ha mellette leszek, de szabadon az egyszerre lesz neki kellemes, mégis mardossa majd a hiányérzet... Akár most is megsebezhetném, simán féltékeny lenne ha látná mással mennyire jól megy, amit elszúrt -persze sosem mondaná meg-, de nem akarom megbántani, csak a szabadságom akarom, de azért a végsőkig elmenve. Nem tervezem h megszakítanék vele minden kapcsolatot megint, inkább szeretném a saját rajongásom/fájdalmam tárgyát, közönségessé tenni a szememben, visszavenni tőle az érzéseimet.2006. április 30., vasárnap
Átgondolva újra, mindent hülye lennék ha magamra venném h jelet kaptam...Elvégre már tucatszor bebizonyította h nem sokat érek neki... így aztán maradjunk ebben... :)
2006. április 29., szombat
Azt hiszem életem egyik legmeghatározóbb élményét éltem át ma este...Nem hiszek a véletlenekben, úgy gondoltam mindig h mindenre van magyarázat... de arra ami kb. 1 órája történt asszem sosem fogok ilyet találni...
Igazából még most sem tudom szavakba önteni mindazt a sok érzést, ami egyetlen pillanatba belesűrűsödött... azt hiszem mindenkinek szüksége van ilyenekre, olyan élmény ez ami megrendít, elcsodálkoztat... hihetetlen...
Na mindegy, még emésztenem kell nekem is... és addig nem nyugszom amíg egy számomra elfogadható magyarázatot nem találok erre... azért számomra, mert valszeg igazit sosem, de olya ami nekem elég még lelhetek rá... :)
2006. április 26., szerda
Címszavakban:"szegény embert..." energikus, optimista...
maca, változás, meglepődve... sajnálat
délibábos, légvárépítő... szerelembe szeretni...
...
2006. április 21., péntek
Képtelen dolog az élet... számomra... mndig másoktól fogok zokonvenni dolgokat amik nekik fel sem tűnnek, nem változom... nem akarok és nem is fogok...
Egyszer majd, úgyis felbosszantanak annyira h túllépjek rajtuk és akkor nyerek majd igazán... az az érzésem h az efféle változások hozzák meg a kívánt jó eredményeket... így lehet a rosszból előnyt kovácsolni...
Olyan ez, mint amikor kidobtál vmit amit nem akartál, könnyen lehet h
csak a helyet foglalta, h esetleg van helyette 1 szebb v jobb... Persze
kiderülhet h fontos volt, de mindent az életedben magadnak teremtettél,
így ha elvesztesz bármit is, azt v hasonlót teremthetsz magadnak újat...
2006. április 14., péntek
Nyugisabban vagyok... Talán egy új kötődés, szándékosan nem szerelmet írok mert ahhoz idő kell... Persze ez megint halott ügy, azt sem tudom h lehetne-e belőle vmi, szegényt lányt biztos megrémítené elsőre ha mondanám, ráadásul nem értem van oda (bár jóban vagyunk)...
Boldog és Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
és amivel eddig minden hölgyismerőst kihoztam a sodrából: Sok Locsolót!
2006. április 13., csütörtök
Elvonult az ár... megint romokat hagyva maga mögött...
Nem akarok a tengernél lakni...
"Kiáltani szeretném s nem lehet,
még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se - jaj, elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot, mely életemet
úgy édesíti, édes nevedet:
nevedet, édes, a pár szótagot,
mely tündéri burkoddá változott,
röpítő közegeddé, nevedet,
mely körém gyűjti az emlékeket,
fűszerként csendít a nappalon át
s beillatosítja az éjszakát.
Édes neved betölti szívemet
s csak titka: Te vagy nála édesebb"
2006. március 30., csütörtök
Azért így hó végére, letisztultam kissé... Lehet jót tett a betegácsi, meg a csevegés barátokkal. Ezúton köszönöm nekik! Aztán a véletlen úgy hozta h felkavartam kicsit az állóvizet... teljesen véletlenül de elindítottam vmit, fogalmam sincs h mi lesz belőle...
de nem is érdekel, a lényeg h erőt meríthetek belőle...
Vannak tervek, elhatározások, tettek körülöttem és jól érzem magam a bőrömben... igaz ugyan h 1-2 helyen túl vastag (
), de ezt le lehet dolgozni... Remélem a következő bejegyzés is arról szól majd h folytattam ezt a jó szériát...
2006. március 6., hétfő
Kissé hullámzó a kedélyem mostanság... Az életem céljával van a baj, na nem arra gondolok h "gazdag, híres, boldog, stb... akarok lenni" hanem a Célról. Tudom a legtöbb embert nem zavarja ez a fajta céltalanság, de sajnos engem igen...
Tudom h amiért ezt az életet végigutazzuk az maga az út, a tapasztalatok, de ha nincs célja az útnak úgy az ember nem indul el...
Hetek, hónapok óta keresgélek... keresem a helyem, keresem a lehetőségeket az utakat... néha azt érzem h megvan, de aztán megint elbizonytalanodom...
Alapigazság h addig ne keressük a másik felünket amíg magunkat sem találtuk meg, mégis sokan e nélkül indulnak neki... Érdekes helyzet h ismerem magam, tényleg ismerem, csak azt nem tudom hogyan, hova illek ebben a világban, azt hiszem rossz korban, rossz helyen születtem, de fogalmam sincs h melyik lenne a jó hely, v a jó idő...
Ebből nem kell messzemenő következtetéseket levonni, ez pusztán néhány kósza gondolat, pár mondat, személyiségem egy része, egy komolyabb része... Egészen másmilyen is tudok lenni -sőt általában más vagyok- de amikor egy fehér "lap" kerül elém akkor ezek jutnak eszembe, szeretném kiírni magamból, szeretném ha ismernének... mindig egy új oldal, egy másik arc... mindegyik saját de az egész több mint a részek összessége...
2006. március 4., szombat
céltalanul...2006. február 25., szombat
:) majdnem pont egy hónapja írtam... :DIgazából rengeteg dolgot leírhattam volna ezalatt az idő alatt, de nem volt hozzá kedvem... az egész hónap a hullámzásról szólt, hullámzott a kedvem, az erőm, a nézőpontom ahonnan és ahogyan a dolgokat látom, még az időjárás is elég furcsa volt... :D Mostanra szerencsére letisztultam, val'szeg pont ezért nem írtam eddig... Azért a hónap főbb kérdéseit pár szóban leírom...
Vajon tényleg igazolható a dühöm, a sértettségem a múltban ellenem elkövetett sérelmek miatt?? Nem lehet inkább h az én tétlenségem is hozzásegített mindahhoz amit "kaptam" ezidáig? Asszem ezalatt az idő alatt rákellett jönnöm h leginkább magamnak köszönhetem a dolgokat és igyexem úgy alakítani a világképemet h még inkább tevékeny résztvevője legyek a saját életemnek, ne csak elszenvedője... :S:D
A másik gondolatmenetem az emberi természet egyik legelemibb dolga... az irigység... "Nekem is..." v "Neki sem..."
Ahogy nézem mindannyiunkban bennünk van és olykor láthatóvá is válik... Amikor látunk vkinél vmit és úgy érezzük h nekünk is lehetne, arra gondolunk h neki miért van, ha nekem nincsen?? Pedig ezeknek a válaszai itt vannak mindig az orrunk előtt, csak v inkább pont ezért, mi vagyunk akik a legnehezebben vesszük észre... Ám a legfurcsább érzés az amikor tudjuk h miért, (tehát tudjuk h érzésünk helytelen) és mégis nehéz uralkodni ezen a rossz tulajdonságunkon... még sajnos nem tudom h mi erre a hatékony módszer, egyenlőre a legegyszerűbb ha hagyom kiszakadni belőlem olykor, így a többi időben nem feszít belülről és nem kelt rossz érzést...
Mint látható a fentieknek aligha van szerelmi vonatkozása... sokat gondoltam ebben a hónapban arra h akarok vkit, de nem tudtam igazán megfogalmazni h mire "használnám"... mostanra úgy érzem tudom... ám a válasz újabb utakat mutat és dolgokat melyeket meg kell tenni...
Sajnos v nem sajnos, vannak az embernek szükségletei és ezek bizony néha elég erősen törnek elő, ugyanakkor még nem érzem azt h teljes szívvel odaállhatnék vki mellé...
Így aztán csak kötetlenebb dolgok jöhetnének szóba, azonban én nem erre készültem... Képtelen vagyok úgy odamenni bárkihez is, h nincs meg benne az amire a lelkem éhezik és éppen ezért helyzeteket sem tudok építeni a kötetlenebb dolgokhoz... szóval most várok, gondolkozok... próbálok rájönni mit és hogyan kellene tennem... bár úgy érzem lassan a "büntetés lejár"... :)
2006. január 23., hétfő
Jó Reggelt! Gondoltam megint írok pár sort, így reggel... furcsa az ember mennyire megszokja h napi 4-5-6 órákat alszik.
Sőt még egészen friss is vok. 
Érdekes, v annyira nem is... szóval eddig ugye hajtás volt, ám hiába hagytam a sulit mégsem tudok igazán élni a frissen visszakapott szabadidőmmel...
Persze az előző állapot tényleg tarthatatlan volt, de ez sem sokkal jobb...
Tulajdonképpen egy jó ideje nemt´ok mit kezdeni magammal, nem vagyok formában, de nem is változtatok rajta... pedig most lehetne, adva van minden hozzá... és mégis, most amikor ilyen jól megy, újra a múlt köszönget...
Persze nem a valóságban, pusztán csak álmok, gondolatok, képek formájában... Akarja a fene...
asszem újra értem, miért vetettem bele magam mindenbe hirtelen... Sosem
tartottam jó megoldásnak h másvalakit találjunk a felejtés reményében,
most sem tartom annak... igazából a jelenlegi helyzetből látszik h a
"nyomjuk el és kész" sem igazán járható... A fene tudja, azért nem
hagyom h eluraljon a múlton való mélázás, van egy jelenlegi, kissé
kaotikus életem, jobb lenne ha ezzel foglalkoznék és igyexem ezt is tenni... 
Sőt, azért igyexem találkozni emberekkel, rájöttem még mindig jól bírom
nélkülük, de egy sokkal jótékonyabb és hasznosabb dolog ha körbeveszem
magam velük...
2006. január 11., szerda
Már nagyon itt volt az ideje h billentyűzetet ragadjak... :) bár az is igaz h semmit sem tudtam volna írni... :S Írhattam volna h hajtás van, h semmire sincsen időm, h semmi sem történik, mert csak sodródom és kapaszkodom... Év végére szépen ki is égtem ebbe... Aztán h jöttek az ünnepek és a várva várt kiruccanás Amszterdamba, úgy tudtam végre összeszedni magam, értékelni, mérlegelni az utóbbi pár napot, hetet, hónapot... Végül rájöttem fel kell adnom vmit mielőtt teljesen kikészülök... :S Így fájóan bár, de megváltam az iskolai ambícióimtól egyenlőre. Sajnos a jelenlegi munkáim nagyon lekötnek és... asszem ide egy levelet teszek be (egy kedves ismerősnek íródott :) ) aminél jobban most sem tudnám elmondani mi késztetett erre:"Tudod, ez nem egyszerűen az időbeosztásról szól... 3 napja dolgozom és 3x túlóráztam, előttem egy nagyhalom vizsga, és mindegyik arra alapul h amikor nem suliban vagyok biztos "here-vere" van...
Ezt nem lehet átszervezéssel megoldani, nemt´ok egy napból 30-40órásat
csinálni... és ha Te azt hiszed h nincs szüksége az embernek
szórakozásra, akkor nem éled az életed csak létezel... Akármilyen
vallás tanait követed, akárhány életben is hiszel, mindegyiknek az kell
legyen a célja h Te élvezzd, mert a Tiéd, ettől lesz értékes. Persze az
is fontos h elismerjenek, de 80 évesen nem arra akarok visszaemlékezni,
h mennyit hajtottam amikor élhettem volna... Én emberként vagyok büszke
magamra, nincs nagy vagyonom, de azt hiszem vannak olyan értékeim
amelyek 100x többet érnek a pénznél, v egy papírnál... Nem mások és az
előmenetel miatt olyan fontosak a dolgok amiket szeretnék, hanem magam
miatt, mert én akarom elérni őket. Mindig meghallgattam, de sosem
hallgattam mások véleményére... És igenis a "szórakozásban" is hatalmas
értékek rejlenek, az emberi kapcsolatok építése, mások jobbá tétele,
segítése, ezek a belső értékek sokkal fontosabbak számomra és tavaly
amikor megpróbáltam az iskolát és ezt az őrültek házát (értsd:
munkahely) együtt vinni, bizony erősen "elembertelenedtem"... senki sem
volt mellettem, mindenki zavart, örökké fáradt voltam és majdnem
összetörtem minden emberi értéket csakh haladjak... ezt a hibát nem követem el még1x...Továbbra is éppoly fontos az iskola mint eddig, de hosszas és komoly gondolkozás, érvek és ellenérvek felsorakoztatása után, sajnos úgy kellett döntenem h ez most nem megy...
Hidd el, nekem éppen olyan nehéz volt elfogadni mindezt hiszen majd´ 8 évig vártam a lehetőségre h továbbtanulhassak..."Szóval ez van most... és azóta jobbára béke, jobban megtaláltam magam -újra- :)
Ide a végére egy dal, ami annyira megfogott h -bár nincs sok köze az itt leírtakhoz de- itt a helye:
Unique - Nem Kell Hogy Tovább Várj
Az éjszaka csendje lágyan hívogat,
Belülről gyengéden símogat,
Égő testén eltökéltség,
Kulcslyukon át bekúszó sötétség,
Lassan múlik ez a fájó gondolat,
Mit porcelánszem remegve mondogat,
Ez a válasz nélküli kérdés,
Furcsa és kegyetlen érzés.
Ha csak az enyém ez az ölelő tekintet...
Ha nem számít, hány sebből vérzel...
[Refrén]
Akkor már nem kell, hogy tovább várj,
Nem kell, hogy tovább fájj!
Akkor már nem kell, hogy tovább várj,
Nem kell, hogy tovább fájj!
[Verse]
Nézd, a vágy csendben elsírja magát,
Némán döngeti saját csontfalát,
Láttam belül a gonoszt meghalni,
Itt van a jövő a múltat felfalni,
Messze a part, körülöttem örvény,
Viharfelhők magasodnak körém,
Ha elmegyek, bízol-e még bennem?
Hidd el nekem, ezt kell tennem!
Ha csak az enyém ez az ölelő tekintet...
Ha nem számít, hány sebből vérzel...
[Refrén] x4
Nem kell hogy tovább várj... x2
2005. november 1., kedd
Felháborító és undorító dolgot éltem ma át... :S Vajon mi a kegyelet? Mit jelent nekem, Neked, v másoknak egy szerettünk meglátogatása a mai napon? Mi az amit összeegyeztethetőnek, megengedhetőnek tartasz ezzel a nappal és mik azok amiket nem? Nem vagyunk egyformák, talán kissé konzervatív is vagyok az ilyen dolgokkal kapcsolatban, de mégis nagyon kiábárándító mikor vki a szeretetteljes látogatás után rögvest -megfeletkezve mindenről- megy és szétcsapja az arcát vmivel... persze nem a nagy fájdalom miatt, hanem csak úgy a haverokkal... :S Mindennek a tetejébe amikor szóvá teszem ezen gondolataimat még én vagyok leszúrva és nem értik h mi ebben a probléma... :S Vajon bennem van a hiba??Talán e különös óra miatt (4:51), de most van pont egy olyan pillanat amikor éppen azt vetem ide, amit éppen most gondolok... szóval sry ha kusza lesz... :D
Átfutott az agyamon h miért érzem azt, h szeretett... nem tehetek mást... olyat adott amit senki előtte azt (v annak az illúzióját) h szerethető vagyok, h vki képes volt engem őszintén szeretni azért amilyen vagyok... :) Az ember pedig olyan h kellenek neki kapaszkodók, okok, tettek amelyekre felépítheti magát mint egy vázra... Ha belátnám h pl. sosem szeretett, azzal önmagamat taszítanám a porba, sosem tudom meg h mi az igazság, de saját magam miatt nem engedhetem meg még a feltételezést sem h... Ragozhatnám még ezt mondatokon át, de a lényeg itt van... (persze kifejteni lehet :D ) egyszerű dolog ez igazából, mert ha nem szeretett akkor nem vagyok szerethető, elveszlik a legnagyobb belső erőm, biztonságom, a tudat h találhatok vkit, h van rá esély... na nem arról van szó h ezzel a tudattal tuti találok is, csak arról h az esélye drasztikusan csökken és ezzel a hozzáállásom is... azok vagyunk aminek mutatjuk magunkat (nem feltétlen tudatosan) és annak mutatjuk, aminek érezzük... a kör bezárult...
Azért mindennek van egy álmodozósabb, romantikusabb oldala is... 53nap 15óra, 26perc... ennyi idő telt el azóta h hozzám szólt utoljára (nem számolom, van erre program :P:D), ám mégis bizonyos helyeken, időpontokban eszembe jut az emléke, nem Ő, vele nemt'om mi van, amikor napi kapcsolatban vagyunk vkivel jobban megtippelhetjük cselekedeteit, ahogyan telik a külön töltött idő, ahogyan változunk, éppúgy romlik ez a tulajdonság... persze vannak dolgok amikben biztosnak érzem magam és időnként kapok jeleket h "ebben is igazam volt..." de ezek csalókák... Őt már nem ismerem... talán sosem ismertem, de számomra fontos és ami még kiderül... olykor hiányzik is... :S Ilyenkor eszembe jut, h vajon neki is eszébe jutok olykor? Vajon néha a sötét éjbe pillantva átsuhan az emlékem a szeme előtt, akadnak pillanatok mikor Ő maga is rácsodálkozik h miért jutottam eszébe? v mindez csak ábránd?? Bárhogyis van, ha akar tud jelet küldeni, indirekten ám mégis célzottan... amiért mindezek felerősödtek bennem az az h hallgat... :S Rossz lenne kicsit a felismerés ha (amely talán már itt is van) h mindez nem igaz... h már nem akar és nem is emléxik... sebaj, "Life is go on..." :)
"Look straight ahead, there's nothing left to see.
What's done is done, this life has got it's hold on me.
Just let it go, what now can never be." - Andain (Beautiful Things) :S:)
